Június van.Meleg és barátságos idő.A suliból még két hét van hátra.A tanárok nagy része már lazára vette a figurát, ám sokakhoz még most mennek a hajrások.Az idő épp oly kellemes, hogy rövid cuccokban és napszemüvegben lehessen üldögélni az udvaron.Mint mi.
Fekete hajam ismét copfba kötöttem és a szememet is hasonló színű napszemcsi mögé rejtettem.A combközépig érő, fakó, koptatott farmeremet és virágos, pántos pólómat viselem, a kezemben a kólásüveget lógatva.Cseverészünk.
Britney, a barátnőm most is lefesti, hogyan fog eltelni a nyara, miként talál rá a szerelemre és mi lesz vele azután, hogy a forró és perzselő kapcsolata lecsillapodik, mint a Nap ősszel.Kate és én mindig kinevetjük, mert Brit mindig ilyenekkel áll elő, és ami meglepő, hogy kétszer már bejött.
‒ Tudom, hogy csak féltékenyek vagytok ‒ duzzog Brit és nagyot húz az ásványvizes palackjából.Kate és én összenézünk és egy vállrántással nyugtázzuk az ez évi hisztijét.
‒ Ahelyett, hogy terveket szősz, mint egy pók, miért nem veted oda magad, az egyik focis srácnak?
‒ biccent a fejével Kate a focipálya felé, ahonnan a fiúk ide-idepillantgatnak.Barna haja rendezetlen kontyban van, de ez is az egyéniségévé vállt már.Britney csak egy nemtetsző "cöch" hangot hallat és elnémítja a nyári terveit.
‒ És te Lana?Mi lesz veled a nyáron? ‒ fordul felém Kate és az én mondandóm jobban érdekli, mint Britneyé.
‒ Semmi komoly, talán a tengerpart ‒ vonok vállat és tovább nézem a szemüvegen keresztül a fiúkat. ‒ Meg persze a csajos vásárlótúrák! ‒ szúrom oda, mire mindkettő arcán széles, 100 wattos vigyor jelenik meg.
‒ Azokat nem hagyjuk ki! ‒ kiált fel vidáman Britney, magasba emelve félig üres üvegét. ‒ Az eltervezett, legjobb nyárra, ami ránk vár! ‒ teszi még hozzá, mire a fiúk és odafütyülnek neki a pályáról.
‒ Még ki sem csengettek, de neked máris van egy rajongótáborod ‒ Kate hangjában némi rosszallás van, de csak baráti szándékból.Britneyt mindig védtük a fiúktól, mert ő az igazi, két lábon járó, szőke Barbie, akiért mindenki odavan.
‒ Csodálkoznék, ha nem lenne ‒ nevetett és újra visszadőlt a kényelmetlen székbe, amiben mi is ücsörögtünk.A csevegésünk elhalt, így csendben pihentünk, amibe beszűrődött a madarak dala és a fiúk edzése.És egy csipegés.Majd még egy.
‒ Lana, ez te vagy ‒ bökte oda Kate és átnyújtotta a telefonomat.Elhúztam a zárat és felvettem a telefont.
‒ Igen? ‒ szóltam bele értetlenül.A vonal túlsó végén anya van.Épp ecseteli a mi, azaz az én nyári terveimet.
‒ Elutazol Norahoz egész nyárra, hogy megismerd az ottani életet ‒ újságolja feldobottan, de rólam lefagy a mosoly.
‒ És ezt mégis mikor beszéltük meg? ‒ köszörülöm meg kellemetlenül a torkom és már a lányok is kíváncsian néznek engem.
‒ Szívem, meg kell értened, hogy idén túl sok a befektető és túl sok a konferencia.Nem tudunk elszabadulni a munkánktól, és rád sem tudunk odafigyelni ‒ szomorkás a hangja, és bizalmatlan.
‒ Anya, 17 éves vagyok, nincs szükségem dajkára, egyedül is elvagyok, ráadásul a lányokkal is sokat csavarognék itthon ‒ próbálom puhítani, de ez már veszett ügy.
‒ Sajnálom Lana, de már lebeszéltem mindent ‒ nagyot sóhaj és kinyomja a vonalat.Percekig nézem az elsötétülő kijelzőt és csak utána kapcsolok.
‒ Úgy látszik a közös nyarunknak lőttek ‒ csalódottan ejtem a készüléket a táskámba és fordítom az arcomat a Nap felé.
‒ Mi történt Lana? ‒ aggódva néznek rám mind a ketten.Legyintek, hogy semmi fontos, de számomra mégis az.Nora, anya húga, elég messze lakik innen, ráadásul egy farmon, amit nehezen viselnék el.
‒ Úgy néz ki, vidéken fogom eltölteni az egész nyaramat.Vásárlás és fiúzás nélkül, néhány koszos és büdös állat között ‒ összefonom a karom és hagyom, hogy leülepedjen a mérgem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése